Regisztráció Elfelejtett jelszó

Tudomány világa

Civilizáció színt: 0,7

#817720 Koffein

Nikolaj Kardasev asztrofizikus 1967-ben alkotta meg az úgynevezett Kardasev-skálát, ami két szempont alapján határozza meg egy civilizáció fejlettségét, és hát mi tagadás, az emberiség eddig nem teljesít valami fényesen.

A két szempont az energiatermelés és a technológiai fejlettség, amelyek egymással szoros összefüggésben vannak: minél több felhasználható energiával rendelkezünk, annál gyorsabban tud fejlődni a technológia, és minél fejlettebb a technológia, annál hatékonyabban tudjuk kitermelni az energiát.

Kardasev eredetileg csak három kategóriát különböztetett meg: azokat a civilizációkat, amelyek tökéletesen uralják a saját bolygójuk erőforrásait, aztán azokat, amelyek uralják a csillagjuk erőforrásait is, és végül azokat, amelyek az egész galaxis erőforrásai felett rendelkeznek. A skálát azóta jócskán kibővítették további négy kategóriával, de ez az emberiséget nem igazán érinti.

0-ás típusú civilizáció

(Forrás: Getty Images)

Olyan civilizáció, amely az energiát nyersanyagokból, például növényi és állati maradványokból nyeri (lásd: kőolaj, kőszén), és a bolygóját sem igazán tudja elhagyni. Kitaláltad, a földi civilizáció ebbe a kategóriába tartozik. Öröm az ürömben, hogy Carl Sagan 1973-ban úgy saccolt, hogy az emberi civilizáció fejlettsége 0,7 körül lehet, vagyis ha lassan is, de közeledünk a következő kategóriához, ami az...

1-es típusú civilizáció

Olyan globális civilizáció, amely képes hasznosítani a bolygó összes rendelkezésre álló erőforrását. Nem hangzik lehetetlennek, ugye? Csakhogy ahhoz, hogy ezt elérjük, képesnek kell lennünk arra is, hogy adott esetben befolyásoljuk az időjárást, kihasználjuk a lemeztektonikai mozgásokat, sőt, a földrengéseket és vulkánkitöréseket is. Emellett 100%-ban újra kell hasznosítanunk mindent. Az utóbbi már önmagában is elég kemény meló lesz, de az optimistábbak szerint azért ez a szint még belátható időn belül összejöhet.

2-es típusú civilizáció

A csillagcivilizáció, avagy egy olyan társadalom, amely maximálisan kiaknázza a csillagjában rejlő lehetőségeket. Persze nem úgy, hogy lerak a mezőre néhány napelemet, aztán azzal melegíti a vizet, hanem például a csillagot teljesen körbevevő Dyson-gömbbel, amely a csillag által megtermelt összes energiát továbbítja a bolygóra. És hogy mire lenne jó ennyi energia? Például arra, hogy teljesen uralmunk alá hajthatnánk a naprendszert - ha ahhoz lenne kedvünk, akár a bolygók mozgását is befolyásolhatnánk, és tökéletes kontroll alatt tarthatnánk a meteorokat és aszteroidákat is, vagyis nem kéne amiatt aggódnunk, hogy egy eltévedt kő egyszer csak kitörli az emberiséget az univerzumból. A tudósok szerint ettől a fejlettségi szinttől az emberiség jó esetben is ezer évekre van.

3-as típusú civilizáció

A galaktikus civilizáció a teljes galaxis ura, vagyis egy egész galaxis erőforrásai állnak a rendelkezésére. Ez a Tejútrendszer esetében alsó hangon is százmilliárd csillagot és annak összes bolygóját jelentené, valamint nagyjából százmillió fekete lyukat és egyéb égitesteket. A szakértők szerint mire egy civilizáció eléri ezt a fejlettségi szintet, jó eséllyel tökéletesíti saját magát akár génmanipulációval, akár úgy, hogy kiborggá (részben gép, részben emberi létforma) alakítják magukat, a munka nehezét, vagyis a galaxis meghódítását pedig olyan robotokra bízná, amelyek képesek reprodukálni és sokszorosítani önmagukat.

A 3-as típusú civilizáció energiakészlete nagyjából tízmilliárdszorosa a 2-es típusúénak, így akár arra is képes lehet, hogy tetszés szerint mozgasson bolygókat egyik bolygórendszerből a másikba, vagy akár teljesen új csillagokat alkosson. Ezt az achievementet még minimum százezer év, mire teljesítjük, de kevésbé optimista becslések szerint akár egymillió évünkbe is telhet, mire meghódítjuk a teljes galaxist.

4-es típusú civilizáció

Az univerzum-civilizáció az egész világmindenség energiaforrásai felett rendelkezik, így akár arra is képes, hogy szabadon alakítsa a téridőt, és jó eséllyel halhatatlan is. Mivel az univerzum teljes energiáját használják, így annak tágulását is lassítják vagy akár teljesen megállítják, emellett valószínűleg olyan energiaforrásokat is használnak, amelyek ellentmondanak az általunk ismert fizika szabályainak.

5-ös típusú civilizáció

Uralja az egész multiverzumot. Itt már olyan civilizációról beszélünk, amelynek sikerült átjutnia a párhuzamos univerzumokba, így a létező összes univerzum minden energiája a rendelkezésére áll. Bár egyelőre nem tudhatjuk, hogy a multiverzum tényleg létezik-e, de elképzelhető, hogy Stephen Hawkingnak köszönhetően a nagyon távoli jövőben majd képesek lehetünk átjutni egy másik univerzumba.

6-os típusú civilizáció

Az elképzelhető legfejlettebb civilizáció, amit igazából jellemezni sem nagyon tudunk. Az ilyen civilizáció felette áll az időnek és a térnek, így képes akár új univerzumokat is létrehozni, vagyis nagyon közel áll ahhoz, ahogyan az isteneket elképzeljük.

Ha most egy kis amőbának érzed magad, akkor annyit azért tegyünk hozzá, hogy a Kardasev-skála merőben elméleti dolog, hiszen jelenleg nem ismerünk a sajátunkon kívül egy civilizációt sem, vagyis azt sem tudhatjuk, hogy létezik-e az emberiségnél fejlettebb civilizáció. Amikor pedig a kutatók arra tippelnek, hogy mennyi idő alatt érhetjük el az egyes fejlettségi szinteket, figyelmen kívül hagynak olyan lehetőségeket, mint a technológiai szingularitás, ami a mesterséges intelligencia megjelenésével előbb-utóbb szinte garantáltan be fog következni, és tökéletesen megjósolhatatlanná teszi a fejlődés ütemét.

Ha pusztán elméleti síkon gondolkodunk, azt azért így is ki lehet következtetni, hogy mivel a Napunkat még jól láthatóan senki sem csapolta meg, a galaxisunkban még nem jött létre olyan civilizáció, ami elérte volna a hármas szintet. Ugyanígy kikövetkeztethető, hogy az univerzumban sehol fejlődött ki négyes szintű civilizáció, és amennyiben létezik is multiverzum, még egyik párhuzamos univerzumban sem jutott el senki arra a fejlettségi szinte, hogy az egész multiverzumot uralni tudná.

http://player.hu/tech-3/ilyen-fejlettsegi-szinten-...

Hogyan alszol, miután megittad a műanyag szemcsékkel ízesített ásványvizedet?

#816986 TrendMan Előzmény: #816985

https://index.hu/tudomany/2018/03/16/semmi_panik_m...

Mondjuk én biztos nem a forró nyári éjszakákon alszom a legjobban:

Érdekes, hogy itt is igaz:

A minőség azután jön, ha már megvan a mennyiség:

Képernyőfotó 2018-03-14 - 12.34.12.pngÉn pl. olyankor szoktam érezni, hogy igazán kipihentem magamat, ha lehetőségem van reggel 7-9 óra között még egy un. 'szépészeti' luxus alvást rátenni, az alapalvásra.

De lehet, hogy én nem vagyok teljesen 'normális':-)

Meghalt Stephen Hawking

#816833 TrendMan Előzmény: #816815

Én ezt választanám:

"Az emberiség legnagyobb eredményei beszélgetés útján születnek, a legnagyobb hibái pedig azáltal, ha nem beszélünk. Nem szabadna így lennie. A legnagyobb vágyaink is valósággá válhatnak a jövőben. A rendelkezésre álló technológiával a lehetőségeink határtalanok. Csak meg kell bizonyosodnunk róla, hogy beszélünk.”"

Meghalt Stephen Hawking

#816815 Koffein Előzmény: #816806

egy pár gondolat Hawkingtól

  • „Az emberiség évmilliókon át úgy élt, mint az állatok. Aztán történt valami, ami elszabadította a képzeletünk erejét. Megtanultunk beszélni és megtanultunk hallgatni. A beszéd lehetővé tette, hogy átadjuk egymásnak az ötleteinket, és lehetővé tette, hogy együtt dolgozzunk a lehetetlen kidolgozásán. Az emberiség legnagyobb eredményei beszélgetés útján születnek, a legnagyobb hibái pedig azáltal, ha nem beszélünk. Nem szabadna így lennie. A legnagyobb vágyaink is valósággá válhatnak a jövőben. A rendelkezésre álló technológiával a lehetőségeink határtalanok. Csak meg kell bizonyosodnunk róla, hogy beszélünk.”
  • „A célom egyszerű. Hogy tökéletesen megértsem az univerzumot, hogy miért olyan, amilyen, és egyáltalán miért létezik.”
  • „Az agyamra számítógépként tekintek, ami egyszer majd leáll, ha az alkatrészek meghibásodnak. A hibás gépek nem kerülnek a mennybe vagy a túlvilágra, ez pedig egy tündéri történet azok számára, akik félnek a sötétségtől.”
  • „Azt hiszem, a legegyszerűbb magyarázat az, hogy Isten nem létezik. Senki nem teremtette az univerzumot és senki nem írta meg a sorsunkat. Ez mélyen megértette velem, hogy nincs mennyország és nincs túlvilág sem. Ez az egy életünk van, hogy értékelhessük a világegyetem nagyszerű kialakítását, és ezért nagyon hálás vagyok.”
  • „Mindig a csillagokra nézz és soha ne a lábaidra. Próbáld megérteni, hogy mit látsz és csodálkozz el rajta, mi hozhatta létre a világegyetemet. Bármennyire is nehéznek tűnik az élet, mindig tehetsz valamit és mindig sikeres lehetsz valamiben. Fontos, hogy soha ne add fel.”
  • „Az élet tragikus lenne, ha nem lenne vicces.”
  • „Az elvárásaim 21 éves koromban nullára csökkentek. Azóta minden egy bónusz volt az életemben.”
  • „Akik az IQ-hányadosukkal kérkednek, vesztesek.”
  • „49 éve abban a tudatban élek, hogy idejekorán meg fogok halni. Nem félek a haláltól, de nem sietek a halálba. Még rengeteg dolgom van.”
  • „Mi csak egy fejlett majomfaj vagyunk egy nagyon átlagos csillag kis bolygóján. De megérthetjük az univerzumot. Ez tesz minket különlegessé.”


ajjajajajaj

#814405 TrendMan Előzmény: #814403

Nem szükséges megmagyaráznia.

A valóságnak azt a részét, amely nem illik a világképébe egyszerűen nem veszi figyelembe :-)

ajjajajajaj

#814403 Koffein

a nagy brexit fan farage ezt hogy magyarázná? :-P


"Sötét bőrű és kék szemű lehetett a britek őse egy új kutatás szerint, amely az eddigi legkorábbi brit ősemberlelet, a tízezer évvel ezelőtt a mai Nagy-Britannia területén élt Cheddar-ember maradványaiból nyert DNS-minta vizsgálatával jutott erre a megállapításra."

https://index.hu/tudomany/2018/02/07/sotet_boru_ke...



Kiborg-e vagy?

#808613 TrendMan

"Gondoljunk csak bele, már most kiborgok vagyunk, hiszen az okostelefonunk a kihelyezett agyunknak is tekinthető."

:-)

Eljön a pillanat, amikor a gépek okosabbak lesznek az embernél

A világ 70 éve tanúja a mesterséges intelligencia fejlődésének. Az elmúlt években mindennapi életünkben is megtapasztalhattuk a mesterséges intelligencia hangsúlyos, mégis visszafogott jelenlétét okos telefonjaink keresőrobotjaiban, a vásárlássegítő rendszerekben, az orvosi észlelésben, a hang- és arcfelismerés terén, és még sok helyen másutt. A mesterséges intelligencia jövőbeli hatásairól beszélt Derek Woodgate a the Futures Lab elnöke és vezető jövőkutatója a T-Systems Symposium 2017 rendezvényén.


Az elmúlt néhány évben a nagyobb számítási kapacitás, a milliárdnyi adatpont gyors elemzésének képessége, a felhőrobotika, a gépi mély tanulás, valamint Google és az Amazon óriáscégek, illetve az olyan látnokok, mint Elon Musk beruházásainak eredményeképpen úgy érezhetjük, hogy egy új "kambriumi robbanás" küszöbén állunk. Ez a küszöbön álló forradalom újradefiniálja az intelligenciáról, a kognitív interakcióról alkotott képünket, hogy mit jelent embernek, mi több, felsőbbrendű embernek lenni.

A mesterséges intelligencia kialakításához elsőként számítási kapacitást kellett biztosítani, meg kellett érteni az emberi gondolkodást, majd egy olyan hálózatot kellett létrehozni, amely képes ezt a gondolkodást szimulálni. Ebben nagy segítségre van a Deep Learning, vagyis amikor hatalmas adatbázisokban keresnek a gépek mintákat, és ebből tanulnak.

A mesterséges intelligencia lényege pár hónappal ezelőttig annyi volt, hogy az emberi gondolkodás egyes kis részeit programozták le speciális területekre. De ma már létezik olyan gép, amely magától képes tanulni anélkül, hogy emberek irányítanák ebben, és anélkül, hogy ehhez adatokat tápláltak volna bele. A meglehetősen bonyolult GO táblajáték világelső emberi játékosait megverő két mesterséges intelligencia gépet egy új technológiával működő gép megverte úgy, hogy csupán 17 nap alatt megtanult go-t játszani.

Ez is azt mutatja, hogy a technológia rendkívül gyorsan fejlődik, és szinte biztosan eljön a pillanat, amikor a gépek sokkal okosabbak lesznek az embereknél.

Gondoljunk csak bele, már most kiborgok vagyunk, hiszen az okostelefonunk a kihelyezett agyunknak is tekinthető. A következő nagy kérdés az lesz, vajon a gépeknek lehet-e érzelmük, és kell-e, hogy legyen érzelmük? A robotokkal együtt kell majd dolgozni, a munkahelyi szerepeket újra kell majd írni ennek megfelelően. Megjelennek az olyan önfejlesztő biztonsági rendszerek is, melyek megtalálják a saját biztonsági réseiket, és javítják is azokat.

A mesterséges intelligencia fejlődése emellett már a gazdaságra is komoly hatással bír, 2016-ban a legtöbbet az USA, utána Kína, majd az Egyesült Királyság költött mesterséges intelligencia fejlesztésekre. 2025-re becslések szerint 100 milliárd dollárt fog költeni a világ a mesterséges intelligencia megoldásokra. "

AI: Kvantumszámítógépek

#807479 TrendMan

http://index.hu/tech/2017/11/13/fujitsu_forum_reger_jozsef_kvantumszamitogep_kvantumfizika_digital_annealer_csip/#