Regisztráció Elfelejtett jelszó

Mészáros részvények

közbeszerzés

#810561 rbbj11

https://index.hu/gazdasag/2017/12/19/versenyeztek_...

Mind közül a Laterex Építő pályázata volt a legvérlázítóbb. Nekik csak egy hibájuk volt, de annyi pont elég is volt a kizáráshoz. Ők a "13. Értékelési szempontok pontjában a 2. részszempontjánál" két tizedesjegyre kerekítve adták meg a vállalásukat, pedig le volt írva, hogy

csak egy tizedesjegyre kellett volna kerekíteni.

Ilyen hiba után érthető, hogy őket nem kérhették hiánypótlásra, rögtön repültek a közbeszerzésből. A többi pályázó kizárásával viszont meg is szűnt a verseny, maximális pontszámot kellett adni Mészároséknak, akik legalább az adminisztratív dolgokat nem szúrták el.

Forbes

#810160 banyaiz Előzmény: #810048

Nagy mókamesterek az biztos mert amint betolnak 30 mrd-nyi tőkét a Konzumba rögtön jelzik , hogy már 50 mrd a saját tőke .

Zárójelben ebből az 50 mrd-ból 30 a friss tőke 20 pedig az ilyen olyan részesedések éppen virtuálisan mennyit érnek azt hagyjuk.

De amikor 70 mrd-ra értékeli a piac 20 mrd virtuális saját tőkéjű céget akkor nem jampiztak vele, hogy már mennyi a saját tőke. :)

De azt sem domborítják ki különösebben , hogy az Opus-nál kb 200 mrd cégértékre jut 10 mrd-os nagyságrendű saját tőke az is részben virtuális. :) Erről mély csend, de a Konzumnál már 50 mrd a saját tőke az kidomborítják. 120-30 mrd-os jelenlegi cégértékre amiből a valós saját tőke 30 környéki.

Valóban ügyes kommunikáció ha a cél az árfolyam felfelé menedzselése.

Forbes

#810154 banyaiz Előzmény: #810048

A szinte semmiből lett 50 mrd saját tőke az egy kicsit költői túlzás. A semmiből is és az 50 mrd saját tőke is.

Most tolnak be 30 mrd-nyi tőkét . Amit azért semminek nevezni érdekes. A maradék 20 pedig a különböző részesedéseknek a felértékelődése gondolom Opus, Appennin stb. Ami egy adott pillanatban az értékük, olyan cégeknek mint Opus mondjuk 200 mrd Ft-os cégértéken forog.

A szinte semmiből keletkezett nagy lóvé úgy tud létrejönni ebben a buliban, ha a közkézhányadot megnövelik ezeken az árakon. Akkor létrejöhetne az a helyzet még mindig 50% +1 részvény családi tulajdonban és az eladott részvényekből befolyt pénz fedezi a betett lóvét. Akkor lenne egy olyan tőzsdei cégcsoportjuk ami nekik egy fillérbe nem került és összességében 300-400 mrd-os piaci árazása van. :)

Na de ehhez azt kellene elérni , hogy ezeket virtuális tőkenövekedéseket leszámítva kb 50 -60 mrd-nyi saját tőkéjű cégcsoportot (tehát nemcsak a Konzum hanem az egész kóceráj Opus, Appenin, Konzum együtt) a piac százmilliós részvény nagyságrendben megvegyen 300-400 mrd-os cégértéknek megfelelő részvényárakon. Azért az nem olyan egyszerű játék.Ha ezt a nem egyszerű lépést kiviteleznék akkor lenne a semmiből a cégekben jelenleg lévő vagyon. Gyakorlatilag akkor ingyen volt nekik a Hunguest, a Mediaworks, és egyéb jószágok. Sőt még fizettek nekik , hogy ezeket bevitték tőzsdei cégekbe. Ha ezt a későbbiekben megvalósítják.

Az egy másik kérdés milyen tőzsdei tranzakciókat műveltek a közkéz forgatása közben és abból mennyit kerestek, vagy csináltak e ilyet . Mert ha igen akkor könnyen lehet, hogy az fedezte a tőkeemelések nagyságrendjét. Ugye ez illegális lenne ha ilyet csináltak , de ha netán mégis akkor valóban a semmiből sikerült növelni a saját tőkét. De ezt ugye nem tudhatjuk csináltak e ilyen bennfentes bulit strómanokon keresztül.



Forbes

#810105 matgab Előzmény: #810063

érdekes ez az egyidejű megrántása az OPUS-nak a Konzummal és az FHB-vel, miközben a CIG pont elérte csúcspontját...
Az a gyanúm, hogy nagyon egy kézben fonódnak össze itt a szálak...
De az Appenint miért hagyták ki a buliból??

a nagy dobás

#808312 banyaiz Előzmény: #808257

Lényegében ugyanazt el tudják játszani Konzum Hunguest hitelnél , mint az Opus - magántőkealapban jegyzett kötvény- Mediaworks sztorinál.

Annyi különbséggel kicsit macerásabb a részvényeket inkognitót megőrizve lejegyezni. Bár ezt is megteheti magántőkealap mögé bújva.

Lényegében technikai kérdés a dolog ha ennyi lóvét sikerült közben cégen kívül felhalmozni, és azt be is akarja így vinni a cégbe most.

Vagy inkább a piaccal szeretné finanszíroztatni még az is lehet. Előbb utóbb az muszáj lesz a közkéz növelés miatt is.

a nagy dobás

#808306 banyaiz Előzmény: #808257

Nagy dobásra készülnek, igen tőke nélkül nehéz egy befektetési céget üzemeltetni. :) Valahogy be kellene juttatni a cégbe. Ennek a részletei igen érdekesek lesznek milyen időtávon milyen módon mekkora részvényszám bővüléssel stb.

Konzumnál hitelből vették a Hunguestet itt nem opció az, hogy a kötvényt kiváltják zártkörű tőkeemeléssel ezzel saját maguk által jegyzett kötvényt részvényre cserélik mint Opusnál.

Mondjuk az Mkb adta a hitelt tehát ez is saját kézből saját kézbe lényegében. :) De kicsit matekozás igényesebb ha Mkb-hoz kerülnek részvények az nem opció. Egy zártkörű tőkeemelés amiből visszafizetik a hitelt.

Első körben attól kellene megszabaduljanak vsz mert adósságszolgálat ilyen számok mellett nem hiányzik. Bár annyira nem nyomasztó alacsonyak a kamatok . Akár kivárhatnak vele mert Hunguest annyit biztos kitermel mint az adósságszolgálat.

Opus példát megnézve. Megvették a Mediaworksöt kötvényből befolyt pénzből így juttatva tőkét a cégbe. Aztán a kötvényt átváltották részvényre vszínű saját zsebek közti cserével. Így a mai piaci árfolyamot nézve több mint duplája a részvény kötvény cserének. Nemhogy ingyen volt a Mediaworks hanem a piac fizetne nekik azért, hogy megvették egy tőzsdei cégben. Sőt nem is aprót fizetetne nekik ezért hanem a pár mrd-ért kötvényes lóvéból vett Mediaworks mint érdemi vagyonelem egy olyan cégben ami 200 mrd-Ft feletti árazással rendelkezik a jelenlegi helyzet szerint. :) Gyakorlatilag propaganda okokból megvett médiaportfólió 100 mrd-os de inkább 200 mrd-os nagyságrendű haszonnal lenne eladható ezen az árfolyamon. Mert más érdemi vagyon nincs is a cégben jelenleg.

Nem akármilyen mutatvány ez. Az értékteremtés egy új dimenziója.

paksifüles

#808220 Kissherceg Előzmény: #808141

Véletlen egybeesés, de most hétfőn zajlik Budapesten a nukleáris ipari beszállítók AtomEx Europe elnevezésű konferenciája is. Az eseményen előadott Kirill Komarov, a Roszatom nemzetközi üzletfejlesztésért felelős első vezérigazgató-helyettese is, akivel az MTI interjút készített beszéde után. Komarov azt mondta, az építő-szerelő bázis létesítése során a magyar beszállítói arány jelentősen meghaladhatja a 40 százalékot a Paks II. beruházás megvalósításában, és 2018 végéig 15 jelentős beszerzés kiírása várható, mintegy 2 milliárd euró értékben. Lesz tehát mire pályázni Mészáros Lőrincnek és másoknak.