Regisztráció Elfelejtett jelszó

OTP részvény fórum

Szerény forgalommal húzz…

#797353 Csusza

Szerény forgalommal húzzák előző csúcs közelébe, tehát már be is álltam eladni egy újabb adaggal.

Könnyebb lenne ha egy ér…

#797255 banyaiz Előzmény: #797254

Könnyebb lenne ha egy érdemi korrekción átesnének kint. Előreszaladnak feszítve az indexek és a korrekció egy helyben járás. Ebben mindig benne van jön egy olyan hét esik 10%-ot. Ez csak a technikai része.

Ha fundás részét nézzük szerintem ennyire összetett helyzet amióta tőzsde létezik nem volt a világban. :) Ha csak azt nézem, hogy mekkora élénkítés és Európában még mindig lebeg a kérdés, hogy el lehet e kerülni a japán utat. Mást nem is nézek csak ezt ebből mik következhetnek , egyrészt a brutális élénkítésből másrészt milyen rosszul reagál rá az EU-s gazdaság. Fáziskülönbségek Usa-EU között. Japán spéci helyzete, Kína spéci helyzete. Mindez egy ilyen brutális jegybanki pénznyomatás mellett, közben, annak a jövőbeni hatásai . Amikor összeomlik egyszer majd a kapitalista világrend és kő kövön nem marad azt is ilyen 19-re lapot, és működj mert különben világvége szituk fogják megelőzni. Ízelítő ez belőle. Nagyon komoly dolgok történtek azért itt az elmúlt 10 évben "közgazdaságilag" . Amiből a mindennapi életben igen keveset lehetett érzékelni. Ez egy kicsit sajnos zavarosabbá teszi a képet Otp-nél is. Pedig milyen sima lenne egyébként, de hát az élet nem habostorta. :)

Ép ezért nem ülök bele m…

#797254 Koffein Előzmény: #797253

Ép ezért nem ülök bele már hosszabb távra, mert a nemzetközi szitut is próbálom figyelembe venni. Nem tetszetős, hogy lassan 10 éve bika piac van, nem lehet tudni, hogy milyen hírre kezdenek el adni a gépek... 2008as lejtmenetet végig néztem poziból 7700ról 1280as (ha jól emlékszem) fordulattal, nem szeretném újra átélni :o))

Ha csak a bank számait n…

#797253 banyaiz Előzmény: #797212

Ha csak a bank számait nézem és azt ami abban kódolva van akkor egy darabot se szabadna eladni évekig.

Ha a nemzetközi szituációt is nézzük akkor már árnyaltabb a kép valamivel. Nem sokkal , de egy kicsit árnyaltabb. :) Mondjuk az élénkítés kifutása, és a jegybanki mérlegfőösszegek csökkentésének időszakában egy kicsit változatosabb piac ígérkezik normál forgatókönyvvel is. Azért ez a következő években esedékes történet. Technikai korrekciók lehetőségét nézzük mi lehet benne ha ilyen időszakok vannak dax ugrik 3000 pontokat szinte egyenes vonalú emelkedéssel akkor mi van egy korrekcióban. Ezek kicsit árnyalják a képet.

Ez attól függ mil…

#797251 banyaiz Előzmény: #797212

Ez attól függ milyen időszakban. Amikor 1000 Ft-ról 110.000 drágult vagy a 9000-9300-ra nem mindegy. :)

Nem olyan egyszerű azért ez, hogy realizálsz és majd visszaveszed . Megnézzük ezt az elmúlt 2 évet mondjuk amikor 3000-4000 közöttről feljött 9-10 k közé. Hát ügyesen kellett realizálni és visszavenni ahhoz, hogy részvényenként 5-6 k profitot realizáljon + osztalék.

Ha mindezt olyan időszakban nézzük mikor évekig ott mozgott 3-4k -s szinteken helyben járt, akkor megint más a leányzó fekvése.

Azért nem könnyű most arra vállalkozni, hogy valaki megmondja következő időszakban mi a játék. Mert egyik oldalról van egy már részben beárazott bővülés a banknál jó kilátások. Másik oldalról ez nem egy extrém növekedés várhatóan. Külső tényezők is érdekesek több szempontból.

Év elején éreztem elszállni nem fogunk, lesz egy korrekció jó menetelés után voltunk, ez bejött. De most nagyon vegyesek az érzéseim. Simán bejöhet , hogy megint 8 k körül visszavenni, de az is, hogy 10 k környékére megy előbb. Lehet, hogy ezért kellene a felével játszani.

De ahhoz, hogy 8 k környékére menjen egy jó nemzetközi zuttyanás kellene , vagy egy komoly csalódás 2. negyedév (ennek az esélye 0 közelében van) nemzetközi zuttyanásnak azért nagyobb.

Hajnali (első 15 perc) s…

#797225 Koffein Előzmény: #797211

Hajnali (első 15 perc) stop vadászat ütötte ki a pozit. Egész nap nem nézett le addig, csak a reggeli leszúrás... mindegy, haszon zsebre téve :)

Kivárok egy újabb beszállóhoz, az indik elég magasan vannak, várnék egy visszatesztet kb8950ig... meglátjuk, nem hajt a tatár, a piac eldönti az irányt... :)

"Fene tudja azon gondolk…

#797212 Csusza Előzmény: #797199

"Fene tudja azon gondolkodtam ha ilyen 9 k környéki eladás fél pakk, másik felét csak 10 k környékén akkor valahol 9,5-ös átlag annyira el tud e szállni, hogy 9,5 -ös átlag alatt ne lehessen visszavenni. Nehéz kérdés ez is."

Na ez az, ilyesmiről beszéltem, hogy időnként realizálni kell.( ene :-/ )

És ha elszáll, és nem tudod visszavenni alatta, akkor mi van? Zsebben a nyerő, bármikor visszaszállhatsz, legfeljebb nem lejjebb, nem le van tojva? És ha várni kell, azt azért csak kellemesebb pozi nélkül vagy kis pozival, már számlán pihegő nyerővel, mint kitömve.

Szerintem így kell.

ene :-D

Ej, de kár! Bár majd hét…

#797211 Csusza Előzmény: #797135

Ej, de kár!
Bár majd hétfőn megtudjuk, esetleg mégsem olyan nagy baj...

Na majd nemsokára indulo…

#797208 banyaiz Előzmény: #797135

Na majd nemsokára indulok horgászni süllőre pergetni, zsiliphez, ilyenkor ott szeretnek sötétedés után rabolni, jó pálya. Harcsa is jöhet már 0 órától, ha előtte jön hát lehet, hogy utolsó vacsora neki. :) Aztán közben hátha megvilágosodok, mi a teendő. Minek nagyobb a valószínűsége azt kellene eldönteni.

Csábító az, hogy még egy…

#797206 banyaiz Előzmény: #797135

Csábító az, hogy még egyszer eljátszani ezt az 1000-el olcsóbban visszavételt. Fél pakkal. Ha pedig tovább megy ott a másik fele átlagban elég jó a történet még mindig.

Az a kérdés el tud e szállni ezekről a szintekről felfelé nagyon rövid távon vagy inkább ez a 8-9 k között mászkálás, még 7 k-s szintekre nézegetés.

Leátlagolva eladni akkor üt vissza ha mondjuk év vége 11 k környéke, és utána megy tovább.

Lehet, hogy korai még ez, és nyugodtan lehetne itt még olcsóbb visszavételekre játszani, lehet, hogy nem. Nehéz döntés ez, mert nyugtalanná tett az , hogy visszavételre kellett várnom, és olyan nehezen akart oda menni ahol vártam. Egy csoda kategória volt , hogy éppen oda még lenézett.

Te most ezzel , hogy kistoppoltad mire spekulász, komoly esést vársz, vagy csak ez a biztos alapon?

Csusza érezte az ívet má…

#797199 banyaiz Előzmény: #797135

Csusza érezte az ívet már megint 9400 környéki korrekciót várt, szépen vissza is zuttyant. Kísértésbe estem a fél pakk eladás gondolatával, hátha végre valami érdemi esés összejön külföldön az azért bármikor benne van a pakliban. De ellenálltam ennek. :)

Fene tudja azon gondolkodtam ha ilyen 9 k környéki eladás fél pakk, másik felét csak 10 k környékén akkor valahol 9,5-ös átlag annyira el tud e szállni, hogy 9,5 -ös átlag alatt ne lehessen visszavenni. Nehéz kérdés ez is.

Másik része 9 környéki eladással vissza lehet e venni érdemben olcsóbban, erre sincs semmilyen válaszom.

Eredetileg arra gondoltam idén már nix ugribugri csak ha valami nagyon jó árat kínálnak valami nagyon extrém dolgot. Viszont a kísértések befészkeltek magukat .

Most ahogy nézem, valósz…

#797095 Koffein

Most ahogy nézem, valószínű hogy fordul 9k-os szintet tesztelheti... stopot szűkre húztam...

történelmi visszatekintés

#797005 banyaiz Előzmény: #796982

Jogos ez az összehasonlítás mert ez a nagyjából 10 év kiesett a cégnél. Más körülmények, kisebb nagyobb részletekben de mintha visszakerült volna 2007-8-ba. Ugyanazok a kérdések nemzetközi terjeszkedéstől kezdve sok mindenben. Nagyon sok külső belső tényezőben eltérés van. Most nincs egy csúcsrapörgetett chf hitelezés, viszont van egy bazi nagy jegybanki élénkítés a világban még egy válságkezelési szakasz. Van hozzá egy 2/3 hitel betét mutató. Egy rakás lóvé amit értelmesen el kellene költeni terjeszkedésre. Szóval más azért ez , de abban mégis hasonló, hogy az akkori nagy kérdések azok most is nyitva vannak. Mit lehet külföldön terjeszkedésben összehozni.


Hagynunk kell forogni a …

#797004 banyaiz Előzmény: #796976


Hagynunk kell forogni a gépet a maga útján . Miután az ágylábat átfűrészeltük nincs pardon. :)

Most az idei évet nézem nagyjából 1000 Ft emelkedés jelenleg osztalékkal együtt. Viszont volt egy 9400-7700 környéki kör is közben. Helyben járós időszak, de a számok bizakodásra adnak okot. Ilyen köröket lehet még ötször eljátszik itt , de lehet az is , hogy kijönnek a féléves a számok aztán 10 k fölé nézünk.

7-10 k között bármit el tudok továbbra is képzelni idén, nemzetközi hangulat is lehet hullámosabb 2. félévben.

Otp gépezet viszont közben dolgozik kell egy kis idő most, hogy megtermelje az ötszámjegyű szintekhez szükséges lóvékat.

"Amondó vagyok nem enged…

#796976 Csusza Előzmény: #796955

"Amondó vagyok nem engedhetünk az ördög csábításának az eladásnak. :)"

Ó, hányszor rájab@sztam én már erre!

Az "időnként tegyük zsebre a biztos nyereséget" kontra "ne ugráljunk, hosszabb távon megéri" örökös küzdelme.

Én próbálom a kettőt ötvözni, több, de inkább kevesebb sikerrel... :-)

Azért 9400 előtt kellene lennie valami kis korinak szerintem, mondjuk 9100 környékére, esetleg 9000-hez.

Amondó vagyok nem engedh…

#796955 banyaiz Előzmény: #796885

Amondó vagyok nem engedhetünk az ördög csábításának az eladásnak. :)

Csúcstámadás el kell jöjjön kérdés mikor és előtte mennyit mászkálunk , előtte mennyivel jobb áron lehet még visszavenni. Ez nehéz kérdés.

azt a ... szerencsétlen …

#796954 Koffein Előzmény: #796949

azt a ... szerencsétlen csávó, tuti a gatya tele lett :))

u.i. szarkazmusnak szántam, az elmúlt hetek mészáros ralijára utalva... :)